Hasznos információk

Ezen a honlaprészen hasznos tanácsokat és információkat szeretnénk adni.
.

Teendők az állatok műtéteivel kapcsolatban

A műtéti beavatkozások sikeréhez szükség van a tulajdonos közreműködésére is az állatok előkészítése, valamint az operációt követő gondozása során. Minden gyógyszerbeadás, minden altatás, minden műtét jár némi kockázattal, de közös munkával ez a minimálisra csökkenthető. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi ismertetővel.

A műtétek előtt biztosítani kell, hogy az állat általános állapota olyan legyen, ami a műtét kockázatát a lehető legkisebbre csökkenti. Ehhez a műtétet megelőző időszakban megfelelő energia-, fehérje- és vitaminellátásra van szükség, amit leginkább megfelelő gyári tápok etetésével lehet elérni, de a jó minőségű főtt marha- vagy baromfihúsra (apróra vágva) alapozott táplálék is megfelelő lehet. Télen fontos a táplálék vitaminkészítményekkel történő kiegészítése is. Csont és más bélsárrekedést okozó étel etetését kerülni kell! Kényeztesse kedvencét a műtéti előtti napokban, ami persze nem jelentheti azt, hogy az állat mértéktelenül habzsoljon!

Amennyiben az állat valamilyen krónikus szervi megbetegedésben szenved (pl. máj vagy veseelégtelenség, szívelégtelenség), speciális diéta is szükségessé válhat, valamint műtét előtti gyógykezelésére is szükség lehet. Sajnos költségnövelő tényező, de különösen idős, vagy rossz általános állapotú állatoknál indokolt a műtét előtt kiegészítő laboratóriumi (vér- és vizelet-) vizsgálatokat végezni. Ez jelentősen csökkenti a kockázatot és segíti a gyógyulás eredményességét.

Felnőtt állat a műtét előtti 24 órában már ne vegyen fel táplálékot, kölykök esetében általában 12 órás koplaltatás is elégséges. A műtét előtti 6-12 órában az ivóvizet is meg kell vonni a betegtől.

A műtét után még nagyobb figyelmet kell fordítani az állat ellátására. Ilyenkor a megfelelő sebgyógyulás feltételeinek biztosítása, az elvesztett vér pótlása, a csökkent ellenálló képesség javítása céljából van szükség a megnövelt fehérje- és energia-bevitelre. Figyelemmel arra, hogy az állat étvágya ebben az időszakban általában csökkent, a táplálék beltartalmán kívül annak emészthetősége és ízletessége is rendkívül fontos. Különösen ajánlottak ezekben a napokban a megfelelő diétás tápok és vitamin- kiegészítők. Érdemes még a műtét előtt próbaetetéssel meggyőződni arról, szereti-e a tápot a kedvencünk? A gyári erősítő tápok alternatívája a puhára főzött, apróra vágott csirkehús (csak hús!), túró és étolaj (kb. 1 gramm testtömegkilogrammonként) keveréke lehet, amit ajánlott összeturmixolni. A napi adagot ne naponta egyszer kapja meg a beteg, hanem többször, kis adagokat kínáljunk fel az állatnak!

Ügyeljen az állat vízfogyasztására! Mindig legyen előtte friss víz, aminek fogyását ellenőrizni kell. Ugyanígy a vizeletürítés gyakoriságát és a vizelet mennyiségét is fontos megfigyelni, a veseműködés leállásának kockázata ugyanis szintén olyan tényező, amivel a műtétek után számolni kell.

Néha a műtét természetétől függően a fenti általános szabályoktól eltérő eljárásra (pl. gyomor- és bélműtéteknél szigorú koplaltatás!) is szükség lehet! Ilyenkor az állatorvos utasítását kell betartani!

A beteg a műtétet követően nyugodt és komfortos környezetben lábadozzon. Különösen fontos a megfelelő hőmérséklet biztosítása az állat ébredéséig. Kistestű kutyáknál ill. macskáknál hideg környezet esetén már önmagában az altatás is veszélyt jelenthet!

Az utókezelések tekintetében az állatorvos utasításait szigorúan be kell tartani! Ha a lábadozás során az állat állapotában bárminemű aggályos változás áll be, keressen fel bennünket a már előre programozott kontrolvizsgálatoktól ill. utókezeléstől függetlenül is!

A műtétek utáni lábadozást, a komplikáció mentes gyógyulást általában gyógyszeres kezeléssel támogatjuk. Azokban az esetekben, amikor a betegségnek megfelelő speciális ellátásra nincs szükség fájdalomcsillapítást és antibakteriális kezelést alkalmazunk. A fájdalomcsillapításra az állatvédelmi megfontolásokon túl azért is szükség van, mert segítségével gyorsabb és biztosabb a sebgyógyulás. Antibiotikumokat akkor is alkalmazunk, ha a seb jellege (steril műtéti seb) ezt nem indokolja ugyan, de a műtéti terület védelme nem, vagy csak részben oldható meg. Ezzel kapcsolatban kövesse az állatorvos ajánlásait.

Az állatok természetes, ösztönös viselkedése, hogy sebeiket nyalogatással tisztogatják. Ez járhat némi előnnyel egy ellátatlan, szennyezett, baleseti sérülés esetén, de súlyos komplikációkhoz vezethet a műtéti seb nyalogatása. Ilyenkor a nyállal kórokozók kerülhetnek a különben steril sebbe, aminek ún. varratgennyesedés, vagy a seb elfertőződése lehet a következménye. Máskor az állatok idő előtt eltávolítják a varratokat, ami a seb szétnyílásához vezethet. Ez ellen általában műtéti védőgallérral védekezünk, aminek eltávolítása komoly veszélyekkel járhat. Arra is vigyázni kell, hogy a beteggel együtt tartott másik állat ne segíthessen be az “ápolásba”.

Végezetül fontos a műtétek utáni kontrolvizsgálatok elvégzése is. Amennyiben a beteget ellátó állatorvos másképp nem jelentkezik és nincs gond az állat gyógyulásával, javasoljuk az állatot a műtétet követő 3. napon vizsgálatra hozni. Ugyancsak fontos kontrolvizsgálati lehetőség a varratszedés is. Erre általában a műtét utáni 10-14. napon kerül sor. Munkánk eredményességének fontos ellenőrzési lehetősége ez, ezért kérjük, hogy velünk végeztesse el a varratszedést.

És ne feledje! Ha bármi problémát észlel a beteg gyógyulásával kapcsolatban, inkább keressen fel bennünket feleslegesen, mint későn!

Dr. Hadházy Ákos



Ajánlott vakcinázási program
.

Kutya
.

A kölyökkutyák vakcinázását 6-8 hetes korban célszerű elkezdeni. Az első védőoltás a parvovírusos bélgyulladás ellen nyújt védettséget. Két hét elteltével adható a következő oltás, ez egy ún. kombinált vakcina, mely a parvovírusos bélgyulladás mellett a szopornyicával, a leptospirózissal és a Rubarth-kórral szembeni védettség kialakítására szolgál. Újabb két hetes különbségekkel még egy önálló parvo vakcina és egy kombinált védőoltás beadatása ajánlott az optimális védettség elérése érdekében. Ezt követi az első veszettségoltás, melyet négy hónapos korig be kell adatni, majd egy évesen ismételjük. Innentől évente egyszer kell védőoltást kapjon, három éves koráig érdemes a veszettség és a kombinált oltást külön-külön beadatni, utána kaphatja egy oltásban összevonva is.

Létezik védőoltás coronavírusos bélgyulladás (parvovírusos bélgyulladáshoz hasonló, annál enyhébb lefolyású betegség) és Lyme-kór ellen is, ezek az alap oltási protokollba beiktathatóak. Érdemes a bőr gombás betegségét megelőző vakcinát is kérni, mivel ez emberre is veszélyes bőrfertőzés.
.

Macska
.

Kölyökmacskát 10-12 hetes korban kezdünk oltani, az első kombinált oltás a “macskanátha” (calicivírus okozta nátha), fertőző rhinotracheitis és pánleukopénia ellen véd. Egy hónappal később ismételjük, majd újabb hónap elteltével ajánlott kijáró cicáknál a veszettségoltást beadatni. A macskaleukózis elleni vakcinát is érdemes “rászánni” a cicára, mivel a betegség sajnos nem gyógyítható, csak megelőzni tudjuk. Érdemes a bőr gombás betegségét megelőző vakcinát is kérni, mivel ez emberre is veszélyes bőrfertőzés.
.

Bélférgek elleni kezelések
.

A veszettségoltással egy időben szoktuk az állattulajdonost féregtelenítő tablettával is ellátni. A bélférgek elleni kezelést kutya- és macskakölykökön is két hetes korban lehet elkezdeni. Érdemes az anyaállatot a vemhesség második felében valamilyen féregtelenítő készítménnyel kezelni, így megelőzhető a kölykök fertőződése. Felnőtt állatoknál háromhavonta javasolt féregtelenítő tabletta adása.
.

Bolhák
.

A bolhásságot mindenképpen érdemes megelőzni, illetve ha már megtelepedtek a bolhák kedvencünkön, akkor minél előbb kezelni. Bolhacsípésre érzékeny állatoknál már egy-két bolha is komoly allergiás, ekcémás bőrelváltozásokat hozhat létre. Minél régebb óta áll fenn a bolhásság, annál inkább szennyezett a környezet is bolhapetével- ezért van az, hogy hiába fürdetjük le az állatot, néhány nap-hét után a frissen kikelő bolhák újra megszállják a bundáját. Érdemes jó minőségű, hosszú hatású nyakörvet, nyakbőrbe dörzsölhető cseppet vásárolni és rendszeresen használni, így a probléma megelőzhető.
.

Kullancsok
.

Az erdőkben sajnos nagyon sok a kullancs. A kullancs elleni védekezésre nem csak azok kell figyeljenek, akik rendszeresen kihordják sétálni kutyáikat. A zárt udvaron élő, nem kijáró állatban is lehet kullancs, hiszen a macskák, kóbor kutyák bundájában, rengeteg kullancs rejtőzködhet. A legnagyobb veszélyt a babesiosis nevű kutyabetegség jelenti. Ez úgy alakul ki, hogy a kullancsok a vérszívás során apró élősködőket juttatnak a vérkeringésbe. Ezek a vörösvérsejtekben telepednek meg, itt szaporodnak, és elpusztítják a vörösvérsejteket. Jellegzetes tünetei a magas láz (a kutya bágyadt, étvágytalan), kórjelző értékű a sötét, barnás vagy véres vizelet, később sárgaság is kialakul. Előfordul ún. “kis” babesia is, ilyenkor a jellegzetes tünetek hiányoznak, egyszerűen csak “nem az igazi” az állat.

Időben megkezdett kezeléssel a gyógyulás esélyei nagyon jók, későn diagnosztizál esetben máj- vesekárosodások léphetnek fel, illetve el is pusztulhat az állat. A betegség ellen sajnos nincs védőoltás, jó minőségű kullancs ellen védő készítménnyel (nyakörv, nyakbőrbe dörzsölhető csepp, spray) előzhetjük meg. Ritkábban előforduló, szintén kullancs által okozott betegség a Lyme-kór (ez ellen van védőoltás!) és a kullancsencephalitis.

Macskán a kullancs egy babesiosishoz hasonló, Haemobartonellosis nevű betegséget okozhat. Szerencsére a Délegyháza környéki kullancsok ezt a kórokozót nem terjesztik (pillanatnyilag, ez sajnos változhat), így a cicáknak inkább csak kellemetlenséget okoznak a vérszívók, és persze a gazdik se örülnek, ha az ölükbe bújó házikedvenc simogatásakor kullancsokba botlik az ujjuk. A kutyákhoz hasonlóan itt is különböző nyakörvek, bedörzsölők, spray-k között válogathatunk. A nyakörveket nem szívesen ajánlom, mivel ha csak évi egy-két alkalommal is, de okoznak balesetet, felakadhat vele a cica a kerítésre, és ha nem tud kibújni belőle bizony meg is fulladhat. Ha kutya elől menekül amikor beakad valahová a nyakörv, akkor pedig abból lesz a baj hogy utoléri az üldözője. Ha a cica nem csavarog, szinte mindig kerten belül marad, akkor jó megoldás a nyakörv, de a tekergősebb jószágoknak inkább a nyakbőrbe dörzsölhető cseppeket ajánljuk.
.

Egyéb külső élősködők
.

Rühösség
.

Rühösség minden háziállaton előfordulhat lótól a tengerimalacig. Nagyon ritkán, de emberre is átmehet a fertőzés!!! Bőrbeteg állat közelébe lehetőleg nem engedjünk gyereket, illetve beteg embert, mivel rajtuk könnyebben megtelepednek az élősködők. A rühösség nagyon viszket, az állat sokat vakarózik, szőre foltokban vagy nagyobb egybefüggő területeken kihullik, pörkös felrakódások jelennek meg. Ha a folyamat nem túl kiterjedt, általában jól kezelhető. Az egész testfelületre kiterjedő rühösség kezelése sok türelmet, odafigyelést igényel, és mindig felveti valamilyen, az állatot legyengítő háttérbetegség gyanúját.
.

Legyek
.

Nyaranta sok panaszt okoznak a legyek. Gyakori hogy a kutyák fülét lepik meg, a fülek szélén nem gyógyuló sebek jönnek létre, amivel egész nyáron kínlódik az állat. Különböző oldatokat, spray-ket tudunk erre ajánlani, sajnos nagyon tartós hatású nincsen, naponta-kétnaponta le kell kezelni az érintett területet.

Nagyon kell figyelnünk nyáron az állatokon lévő apró sebekre is, rendszeresen ki kell tisztítani, fertőtleníteni, nehogy légypeték maradjanak benne! Ha ezek kikelnek a sebben, légynyűvességről beszélünk. A légynyűvek a bőr alatt járatokat fúrnak az állat szöveteiben, fájdalmat, fertőzést, elhalást okoznak. Különösen nagy bundájú állatokon nehéz észrevenni, mire kezelésre kerül, és elkezdjük nyírni a szőrt, sokszor hatalmas területek bukkannak elő ahol a bőr gyulladt, elhalt, alatta nyüzsögnek a “kukacok”. Ilyenkor először az élősködőket kell kimosni, kiirtani, utána a sebet kezelni. Sokszor annyira rossz állapotban van a beteg, hogy infúzióra, máj- és vesetámogató gyógyszerekre is szükség van. Ha nagyon nagy kiterjedésű az elváltozás, sajnos a kezelés ellenére is elpusztulhat az állat. Sajnos a kezelésnél nehézséget okoz, hogy távol kell tartani a legyeket a sebtől, ez sokszor szinte megoldhatatlan problémát jelent.
.

Szeretettel várunk minden állattartót és kedvenceit praxisunkban!